Maradunk a CSOK-nál, arról lesz szó, hogy a harmadik gyerek megérkezése hogyan alakítja át a büdzsét. 

Az új otthonteremtési támogatáson belül elérhető - három gyerekre kapható - 10+10 millió forintos csomaghoz járó hitelről, a népességfogyásról és a csomag nehezen prognosztizálható hatásairól az előző posztokban írtunk. Ezúttal a bevételi oldalt tekintjük át.

Légy észnél!

A 10+10 millió forintos támogatás kétségtelenül remekül hangzik, de azért tényleg észnél kell lenni. Amellett, hogy egy új lakás vagy ház árának nagy részét ebből kiegyenlíthetjük, mielőtt belevágunk, érdemes osztani szorozni. Megfelelünk-e vagy meg akarunk-e felelni a feltételeknek, képesek vagyunk-e egyáltalán vállalni azokat. Például azt, hogy el tudunk-e tartani három gyereket, amellett, hogy tíz évre - bár kedvezményes hitellel -, de eladósodunk.

pénz lakás csok

A 10+10-es csomag igénylésével kapcsolatban több helyen megjelentek cikkek arról, hogy milyen kiskapukon keresztül lehet megszerezni a pénzt. Egyelőre nagyon friss az otthonteremtési szabály, és egy csomó nyitott kérdés van. A Lakásguru szerint érdemes óvatosnak lenni, mert a lehetséges kiskapukat lehet, hogy később betömködik, a felhasználást ellenőrzik. Arról nem beszélve, hogy olyan kiskapunak hívott megoldások is napvilágra kerültek, amelyek nem kiskapuk vagy trükkök, hanem effektív csalásnak minősülnek. Ezekért pedig büntetés jár.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a 10+10 milliót az állam fizeti, tehát az adófizetők, akik joggal várhatják el, hogy ne a kiskapuzókat finanszírozzák, hanem akik valóban teljestik, bevállalják a feltételeket. 

Visszatérve arra, hogy aki valóban a kiskapuk keresése nélkül szeretne új lakásba, házba menni a 10+10 millió forintos pakkal, annak alaposan átalakulhatnak a családi kiadásai. 

Az alábbiakban nagyságrendileg - és nagyon leegyszerűsítve - azt mutatjuk be, hogy egy jelenleg két gyereket nevelő - a 10+10 millió forintos csomag minden egyéb feltételének megfelelő - család bevételi oldala hogyan változhat meg, ha megszületik a harmadik gyerek. 

Büdzsé: pluszok és mínuszok

A felnőttek (szülők) nettó keresete adott, az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy lényegesen nem is változik az idén. A harmadik gyerek megszületése, amellett hogy lehetővé teszi a 10+10 millió elérését, már tízezres bevételeket hoz a konyhára. Azzal együtt persze, hogy az új családtag nevelése kiadással is jár. 

pénz lakás csok

Ha megszületik a harmadik gyerek, akkor jár utána a családi pótlék, így a két meglévő gyerek mellé havonta további 16 ezer forint folyik be a családi kasszába. Emellett a három meglévő gyerek esetén jár a maximális családi adókedvezmény is, amely a legjobb esetben (megfelelő mértékű fizetésnél) nettó 99 ezer forinttal javítja a bevételi oldalt. Mivel jelenleg van két gyermek, utánuk pedig az idén maximum 12,5-12,5 ezer forint családi adókedvezmény járna amúgy, így a többlet (99 000-25 000) nettóban 74 ezer forint lesz a harmadik gyerek megszületésének köszönhetően. 

Még egyszer hangsúlyozva, hogy ez egy leegyszerűsített számítás, a lényeg: a harmadik gyerek megszületése után a család bevételei optimális esetben az adókedvezménnyel (74 ezer forint) és a plusz családi pótlékkal (16 ezer forint) 90 ezer forinttal emelkedik. Ebből azonban kapásból lejön a 10+10 millió forintos csomagban elérhető 10 millió forintos hitel törlesztése, ami - ha 25 évre vesszük fel a 3 százalékos fixált kamattal - havonta 48 ezer forint, így marad havi 42 ezer forint. (Ez a számítás semmiképpen sem szól arról, hogy a harmadik gyerekre elég vagy sem havi 42 ezer forint, pusztán csak egy kalkuláció arra, hogyan módosulhat a családi költségvetés.)

A Lakásgurut a Facebook-oldalán is lehet szeretni.